2010. október 13., szerda

Női(?) szeszély

Szeptember hónap az átváltozás jegyében telt – az ősz kezdete rendre ezzel jár. A „nagy megújulás” címen futó program leginkább a hajamat érintette, mint szinte mindig: idén a színekkel kísérleteztem, s vörös fürtjeim szőkére cseréltem… több menetben. Igaz, ekkora „koronával” könnyen ugrál az ember, hisz’ még csak most éledezik a tavalyi sokkból, amikor is fél centisre nyirbáltam hajzatom… Szó, mi szó, haj-ügyekben roppant vakmerő tudok lenni, szívbaj nélkül váltok hosszúról rövidre, világosról sötétre/sötétről világosra – az esetek 95%-ban önkézzel. Tudom, a lélekdoktoroknak bőven akadna mit mondaniuk évente esedékes frizuracseréimről, de a lelki békém érdekében inkább nem kíváncsiskodom.
A haj az haj!
Évezredek óta kényes letéteményese a nőiességnek… és erről 4000 éves leletek tanúskodnak, ugyanis a kenceficézést, szépítkezést – már jóval-jóval a tejben-vajban pancsoló Kleopátra előtt is – mesterfokon űzték az ókori egyiptomiak. Ők aztán tényleg 100%-ban természetes alapanyagokból dolgoztak (igaz, ez gyakorta elég gusztustalan hozzávalókkal járt). A szépen kihúzott (női és férfi) szemekről, erős sminkekről rengeteg korabeli ábrázolás fennmaradt, de a régészek kutatásai szerint, az egyiptomiak nem csupán arcukat készítették ki nagy műgonddal, hajukat és körmöket is festették, színezték. A manikűrt illetően a vörös volt a legmenőbb szín, ennek árnyalatai a társadalmi hovatartozást is kifejezték: minél magasabban állt valaki, annál intenzívebb, annál mélyebb vörös színre volt kipingálva körme.
A haj ápolására spéci citrusos-olajos löttyöt kevertek, sampon és kondicionáló gyanánt, a hajszínt egy kis hennával rezesítették vagy aranyporral „szőkítették”, „dauer” gyanánt pedig agyagos-sáros mixtúrát kentek hajukra, azt facsavarókra tekerték, kiültek a napra, vártak, vártak… hajat szárítottak, fixáltak. Az asszírok már kifinomultabb technikával göndörítettek: hajsütővas híján forró vasrudacskákra tekerték hajuk.

A hívságok élvezetében férfiak és nők egyaránt osztoztak.
Így utólag nem tűnik túl értelmesnek, de biztosan megvolt a maga haszna: a katonai vezetők egy-egy csata előtt (egyiptomiak, babiloniak, „korai” rómaiak egyaránt) órák hosszat szépítkeztek, körmöt és ajkat festettek (természetesen ugyanolyan árnyalatúra), és hajukat csinos loknikba rendezték, csak eztán indultak harcba.


(Folytatása következik hamarost ókori görög és római praktikák ismertetésével, középkori és reneszánsz kitekintéssel.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése