Ezúttal antik görög, római és reneszánsz szépségpraktikák:A régi görögök és rómaiak átvették és a helyi viszonyokhoz igazították az egyiptomi praktikákat. Különféle ápoló maszkokkal, pakolásokkal kényeztették bőrük, arcukat fehérre „púderezték”, a ráncokat viasszal simították ki, a nem kívánatos testszőrzettől pedig cukros főzet (kb. gyantázással) vagy tégla segedelmével szabadultak meg (értsd: ledörzsölték). Hajukat ecettel mosták, olajjal kondicionálták, és összetört dió, dióhéj és póréhagyma főzettel varázsolták fényessé. A hajszínt illetően a görögök még beérték a természet adta barnával/feketével és a hennával varázsolt vörössel.
A rómaiak már nagyra vágyóbbak voltak. És ez nem csak hiúság kérdése volt, mert a hajszín a társadalmi státuszt is megmutatta: a nemesasszonyok vörösesre, a középosztályhoz tartozók szőkére, a pórnép pedig feketére festette haját. A prostituáltak hivatalos, törvény által előírt hajszíne szintén a szőke volt (a középkortól aztán fordult a kocka – szerintem juszt is – a szőke lett az üdvös, a vörös a romlott). A birodalom növekedésével egyre színesebb lett a Rómában járó-kelő tömeg. A gall és germán hölgyemények behurcolása és kelendősége folytán a szőke hajszín lett a legmenőbb, az egzotikum, minden nő vágyálma. Arról, hogy ezt a mediterránok istenadta sötét hajából miként sikerült elérni, nem találtam leírást, akinek módja volt, aranyporral oldotta meg a kérdést, de ez nem lehetett valami elterjedt eljárás. Esetleg parókát húztak (mégpedig természetes hajból készült parókát), elvégre, bőven akadt olyan rabszolganő, kinek haját fel lehetet használni ilyen célokra. A fekete szín eléréséhez viszont találtam receptúrát (nagyon-nagyon bizarr!!!): végy pár piócát, erjeszd őket két hónapon át egy megfelelő csuporban, majd kend fel az ecetes-piócás löttyöt hajadra, ülj ki így a szabadba, és hagyd, hogy a nap belesüsse a „festéket” tincseidbe.
A buja, élvezet- és szépséghajhász rómaiak bukása után decensebb idők jöttek, a szépséget szigorúan, morális alapon mérték, csak semmi hívság, semmi pőreség! A kor két meghatározó nőtípusa: Éva (a gonosz, a csábító, a démoni..stb.) és Mária (a tiszta, a szűzies, a makulátlan) – naná, hogy az utóbbi a befutó! Persze nem a fizikum, sokkal inkább a morális értékek alapján.
A reneszánsz a Hófehérkék korát hozta el. A szőke Hófehérkékét. Komoly előírásoknak és arányoknak kellett megfelelnie annak, aki „szép” szeretett volna lenni: nagy szemei, szépen ívelt szemöldöke és sűrű szempillája legyen fekete, orcája, cseresznye ajkai és körmei pirosak, gyöngysor fogai, finom bőre és kacsói pedig hófehér. Mindehhez még hosszú nyak, nyújtott, tojásdad arcforma, keskeny orr, aprócska száj és magas homlok dukált. (A homlok-problémán könnyen lehetett segíteni: csak le kellett borotválni kicsinyt az azt övező hajat, és máris megvolt a kívánatos homlokzat). A hajszínt illetően a szőke volt javallott. A hamvasítást a napra bízták: spéci kalapot húztak, amiből tincsenként kihuzigálták hajuk, reggel kiültek a napra és egészen napnyugtáig „szőkítettek”. Az eljárásnak gyakorta napszúrás lett a vége.
A buja, élvezet- és szépséghajhász rómaiak bukása után decensebb idők jöttek, a szépséget szigorúan, morális alapon mérték, csak semmi hívság, semmi pőreség! A kor két meghatározó nőtípusa: Éva (a gonosz, a csábító, a démoni..stb.) és Mária (a tiszta, a szűzies, a makulátlan) – naná, hogy az utóbbi a befutó! Persze nem a fizikum, sokkal inkább a morális értékek alapján.
A reneszánsz a Hófehérkék korát hozta el. A szőke Hófehérkékét. Komoly előírásoknak és arányoknak kellett megfelelnie annak, aki „szép” szeretett volna lenni: nagy szemei, szépen ívelt szemöldöke és sűrű szempillája legyen fekete, orcája, cseresznye ajkai és körmei pirosak, gyöngysor fogai, finom bőre és kacsói pedig hófehér. Mindehhez még hosszú nyak, nyújtott, tojásdad arcforma, keskeny orr, aprócska száj és magas homlok dukált. (A homlok-problémán könnyen lehetett segíteni: csak le kellett borotválni kicsinyt az azt övező hajat, és máris megvolt a kívánatos homlokzat). A hajszínt illetően a szőke volt javallott. A hamvasítást a napra bízták: spéci kalapot húztak, amiből tincsenként kihuzigálták hajuk, reggel kiültek a napra és egészen napnyugtáig „szőkítettek”. Az eljárásnak gyakorta napszúrás lett a vége.
A szépségért szenvedni kell...
(Folytatása következik hamarost, a rokokó és a romantika korának túlkapásaival.)
a kép pedig innen van:
http://press.princeton.edu/titles/7120.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése