Nem szeretem a telet. Kimondottan hadilábon állok vele, és csupán az ünnepek végéig vagyok hajlandó tolerálni a fagyos napok jövés-menését.Advent négy hetéről viszont semmi pénzért nem mondanék le. Ilyenkor még azt sem bánom, hogy délután 4 óra tájt már sötétedik, hogy kint csípős cidri van, lucsok és zsörtölődő emberek. A csillogó karácsonyi füzérek, ünnepi kirakatok, finom illatok, a forralt bor, sült gesztenye és sütőtök feledtetik mindezt, várom is már a délutánokat, meghittebb lesz innentől a nap.
Régen is várhatták, készülhettek már nagyon az év végi hónapokra, mint mindennek, ennek is megvolt a maga rituáléja, rengeteg hiedelemmel, szertartással megspékelve. Lányos házaknál pláne nagy volt az izgalom, hisz' a népi kalendárium szerint sorsdöntő kérdésekre derülhetett fény e napokban. Leginkább a Katalin és András napokhoz kötődött sok babona, mind arra keresve a választ, hogy mikor, honnan érkezve és kicsoda lesz a kíváncsi házasodni vágyó jövendőbelije.
Az esztendő elsőszámú férjjósló napja Andráskor volt, de aki több forrásból is be kívánta magát biztosítani, már Katalinkor is bűbájoskodott.
Ad 1: gyümölcsfaágat virágoztatott, akár többet is, mindegyiket más férfinévre keresztelve és ha/illetve amelyik karácsonyig kivirágzott olyan névvel volt várható a kérő, a lakodalom időpontját pedig a következő farsangra prognosztizálták. Ha mezítláb (télvíz idején!) és suttyomban, lopva szerezték az ágat, az csak növelte a virágba-borulás esélyét. (Egy ilyen akció után nagy mázlija volt annak, aki nem esett ágynak holmi meghűléssel, tüdőgyulladással, és érte meg a következő farsangot, akár fátyolban, akár pártában.)
Ad 2: korán hajnalban kiállt egy házhoz közeli magaslatra (ha nem volt más, a szemétdombra), és amelyik irányból az első kutyaugatást meghallotta, onnan várta aztán a vőlegényt...
A nemek egyenlősége jegyében feleségjóslásra is volt mód e napon, ugyan szerényebb külsőségek közepette, de legalább megláthatták a jövendő mátka orcáját az arra kellően elszánt ifjú urak. Csupán egész nap böjtölniük kellett, majd éhkopp, egy lopott női ruhaneművel a párnájuk alatt nyugovóra térni – ha jól teljesítettek, nagy gyomorkorgások közepette, álmukban megláthatták jövendőbelijüket.
Pár nappal később a lányokra is hasonló procedúra várt. Hajdúszoboszlón úgy tartották: „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján.” A csent férfiruha azért ekkor is elkellett a párna alá. Ám mielőtt a vőlegény külleme kiderülhetett volna, már Andrásra virradó reggel megjósolták gyorsan anyagi helyzetét. A zsúpfedeles ház eresze alá állva, ha a megrázott tetőszerkezetből búza hullott a leány kötényébe, akkor gazdag, ha rozs, akkor szegény legényre számíthatott. Ha viszont csak pondró pottyant bele, a jövő évben a gólya látogatására készülhetett (hozzávaló férj nélkül).
Régen is várhatták, készülhettek már nagyon az év végi hónapokra, mint mindennek, ennek is megvolt a maga rituáléja, rengeteg hiedelemmel, szertartással megspékelve. Lányos házaknál pláne nagy volt az izgalom, hisz' a népi kalendárium szerint sorsdöntő kérdésekre derülhetett fény e napokban. Leginkább a Katalin és András napokhoz kötődött sok babona, mind arra keresve a választ, hogy mikor, honnan érkezve és kicsoda lesz a kíváncsi házasodni vágyó jövendőbelije.
Az esztendő elsőszámú férjjósló napja Andráskor volt, de aki több forrásból is be kívánta magát biztosítani, már Katalinkor is bűbájoskodott.
Ad 1: gyümölcsfaágat virágoztatott, akár többet is, mindegyiket más férfinévre keresztelve és ha/illetve amelyik karácsonyig kivirágzott olyan névvel volt várható a kérő, a lakodalom időpontját pedig a következő farsangra prognosztizálták. Ha mezítláb (télvíz idején!) és suttyomban, lopva szerezték az ágat, az csak növelte a virágba-borulás esélyét. (Egy ilyen akció után nagy mázlija volt annak, aki nem esett ágynak holmi meghűléssel, tüdőgyulladással, és érte meg a következő farsangot, akár fátyolban, akár pártában.)
Ad 2: korán hajnalban kiállt egy házhoz közeli magaslatra (ha nem volt más, a szemétdombra), és amelyik irányból az első kutyaugatást meghallotta, onnan várta aztán a vőlegényt...
A nemek egyenlősége jegyében feleségjóslásra is volt mód e napon, ugyan szerényebb külsőségek közepette, de legalább megláthatták a jövendő mátka orcáját az arra kellően elszánt ifjú urak. Csupán egész nap böjtölniük kellett, majd éhkopp, egy lopott női ruhaneművel a párnájuk alatt nyugovóra térni – ha jól teljesítettek, nagy gyomorkorgások közepette, álmukban megláthatták jövendőbelijüket.
Pár nappal később a lányokra is hasonló procedúra várt. Hajdúszoboszlón úgy tartották: „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján.” A csent férfiruha azért ekkor is elkellett a párna alá. Ám mielőtt a vőlegény külleme kiderülhetett volna, már Andrásra virradó reggel megjósolták gyorsan anyagi helyzetét. A zsúpfedeles ház eresze alá állva, ha a megrázott tetőszerkezetből búza hullott a leány kötényébe, akkor gazdag, ha rozs, akkor szegény legényre számíthatott. Ha viszont csak pondró pottyant bele, a jövő évben a gólya látogatására készülhetett (hozzávaló férj nélkül).
Az anyagi ügyek rendezése után jöhetett a férfi kilétének még pontosabb tisztázása: neve és foglalkozása. Az utóbbi információt ólomöntéssel, az előbbit gombócfőzéssel szerezték be. Aznap valamennyi lányos háznál hasonló lehetett a napi menü: gombóc gombóccal. Nem volt ebben semmi hókuszpók: a készülő gombócok közepébe egy-egy fiúnevet rejtettek, és amelyik golyóbis először jött fel a főzővíz tetejére, olyan nevű vőlegényre számíthattak. Hogy semmit se bízzanak a véletlenre, hisz' akadhat több X nevű, Y foglalkozású és Z anyagi helyzetű legény is a környéken, a fiú származásának kiderítésére is tettek egy kísérletet: kerestek egy olyan portát, mely mögött valami András nevezetű lakott, majd jól megrázták annak kapuját, és amerről a kutya megszólalt, onnan várták a kérőt.
Mindezek után már csak az időpont fixálása volt hátra. Ez is roppant egyszerűen ment, és a felgyülemlett feszültség/csalódottság levezetésére is kiválóan alkalmas módszer volt: az érdeklődő leányzó odaállt a legkézenfekvőbb disznóólhoz és határozottan belerúgott egy nagyot – ahányat röffent szegény halálra rémült jószág, annyi éve volt még hátra a menyegzőig. Este pedig, ha beszerezte a szükséges férfi fehérneműt, ágyába rejtette és a böjtöt is tartotta egész álló nap, végre megláthatta a kérőt, kiről ekkora már mindent, mi fontos, tudott. Farsangig viszont várni kellett a lakodalommal, ha bejött a sok jóslat, akkor is, mert, mint mondták, „András zárja a hegedűket”, és Vízkeresztig nem lehetett semmi vigalom, se tánc, se hangos muzsika.
Milyen eredményességgel folytak ezen űzelmek, arról sajnos nincs információm. Igazából körbe kéne járni a nagyszülők szomszédságát, ki milyen praktikával élt anno e sorsdöntő ügy érdekében, és vajon mennyire klappolt aztán a jóslattal a "végeredmény"... vagy vállalom az állatorvosi ló szerepét, és jövőre a magam kontójára gyűjtök meztéláb gyümölcsfaágat, rázok zsúpot, öntök ólmot, főzök gombócot stb.
Ha megnyugtatóan körvonalazódik már a jövő, referálok.
