Hamlet, dán királyfim

Egyszer régen, mikor még csak ácsingóztam a főváros után, megfogadtam, ha itt leszek végre, élni fogok a város kínálta lehetőségekkel: színházba járok, koncertekre, kiállításokra, bemutatókra, beszélgetésekre, felolvasásokra... amit csak el lehet képzelni. Az egyetem felhozott,és itt is maradtam utána, ám a régi, nagy elhatározást csak sokára követte tett, a jó előre megtervezett élmények, társaságok, időtöltések mostanra értek össze. Mostanra belerázódtam már az itteni létbe, de azért vannak még komoly restanciáim. Színházügyileg mindenképpen. Ez részint lustaság, olykor bizalmatlanság, de inkább az előbbi. Pedig még helyzeti előnyben is voltam sokáig (tán még most se késő), csak össze kéne kapni magam, leszervezni kimenőm, megvenni jegyem, szépen felöltözni, útra kelni.

E hónapban végre megtettem!
Kétszer is. Ugyanarra... és már vagy negyedjére... ötödjére.
Biztosra mentem. Elvégre vannak időszakok, mikor nem jó kockáztatni, amikor kell az a néhány óra totális kikapcsolódás, elszakadni minden gondolattól, gondtól, és – ezen esetben – 2órán át valaki teljesen idegen életében létezni.
Igazából sose gondoltam volna, hogy nekem egyszer épp' majd a Hamlet lesz a kedvenc előadásom. Alig van benne nő, aki meg mégis, az vagy csalárd és romlott, vagy szerelemtől tébolyult – nem a legszimpatikusabb női karakterek. Ha már Shakespeare, akkor mondjuk Beatrice, vagy a makrancos Kata (bár ő is „behódol” a végén – vagy eszes lévén inkább okosan enged, s eztán másként érdekérvényesít?). Ám úgy alakult mégis, hogy e két régóta szeretett nőszemélyt – és történetét – kiütötte egy dán királyfi. Igaz, nem is akármilyen!
A hajdani Krétakör Schilling Árpád rendezte hamlet.ws című előadására ültem be.

Szó, mi szó, elfogult is vagyok a darabbal, jó ideig keltem és feküdtem vele, egyeztettem, szerveztem, mikor hol legyen, de szerintem akkor is ez lenne a kedvencem, ha nem lett volna hozzá semmi közöm.

Nekem ugyanis az a mérce - úgy allgemein -, hogy valami elvarázsol-e vagy sem. Ha sikerül megragadnia, teljesen beszippantania, átrepítenie egy másik dimenzióba, ha az elejétől a végéig benne tudok lenni, nem türelmetlenkedem, nem fészkelődöm, nem kezdek a színészek fizimiskáján, a közönség sorain, az idő mulandóságán, létem értelmén, a bevásárlólistán, heti teendőimen és más hasonlóan fontos dolgokon töprengeni, akkor az enyém a mű.

A hamlet.ws ilyen. Tömény két órán át minden idegszálammal ott vagyok és megállás nélkül figyelek, valamennyi alkalommal. Mert figyelni azt itt nagyon kell. Igaz nincs zsákbamacska, a történetet így vagy úgy ismeri mindenki, abban nincs is nagy meglepetés, ahogy meg vagyon írva, a végén, kinek kell – persze miután végigment a rá kirótt jellemfejlődésen –, szépen bevégeztetik. Figyelni azért muszáj, mert különben úgy elkeveredik az ember: azt se tudja, ki, mikor kicsoda is éppen. Az alaphelyzet ugyanis az, hogy csupán három színész van az összes szerepre, és a „nyomon követést” nehezítendő, mindenki játszik mindenkit. Hol ez, hol az, hol amaz Hamlet, Ophelia, Claudius, Gertrud és a többiek. Van benne azért logika, de biztosan mindenkinek más a nyitja, és lehet, nem is olyan fontos ez, mert végtére az se baj, ha a nagy-nagy koncentráció dacára, a sok váltás közt mégis elvész a publikum, az élmény akkor is garantált.

A három színész – Gyabronka József, Rába Roland, Nagy Zsolt – bravúrosan ugrál a szerepek közt. Olyan könnyűnek, lazának és spontánnak tűnik játékuk, egyszerinek és megismételhetetlennek, hogy az ember hajlamos azt hinni, ez a mai alkalom csakis miatta ilyen. És persze miatta (is), mert a néző fontos elem, része és olykor szereplője is a produkciónak, akarva, akaratlan a díszlet része (a spécin kialakított nézőtér miatt).
A darab nyelvezete igazodik a rendhagyó formához. A veretes Arany János-féle fordítás helyett a mai nyelven szóló Nádasdy Ádám szövegét használják, amit még sok toldás és betét, "vendég"írás is cifráz: a Bírák könyvétől egészen József Attila Szabad ötletek jegyzékéig, a Beatles, a Boney M, Eminem és mások „slágereivel” lazítva, Rubik Ernő Zoltán szerzeményeivel feltuningolva.

Schilling Árpád a darabot eredetileg diákoknak szánta, tanteremnyi helyszínre tervezve. Sokáig zömében iskolákban volt látható, olykor-olykor akadt csak egy „nyitott” előadás. Tán ezért is, a hamlet.ws ismertetője Hamlet történetéből a felnőtté válással járó nehézségeket, az elkerülhetetlen csalódásokat emeli ki. Ám, ha végre nyilvánosan meghirdetve is fut pár napig a darab, a középpontba helyezett problematika dacára, érett és éltesebb korú érdeklődők tömkelege vált jegyet az előadásra, és ha kell, kucorodik le a földre, párnákra, a fiatalság mellé/közé, rendre.
Immáron a budapesti MU Színház szervezésében fut az előadás, az ő műsorrendjüket érdemes figyelnie annak, ki kedvet kapott hozzá.
http://www.mu.hu/

(A vékony, szőke, frufrus leányzó a párnák/székek valamelyikén, meglehet, én leszek. Még rengeteg embert kell elvinnem, hogy lássa... és én beáldozom magam – ám legyen!)