Könyvjelző – Bächer Iván: Haláltánc

Kedvenc könyvem.

Az egyik kedvenc a rengeteg közül.
A lieblingek-kérdéskört illetően meglehetősen nehezen szoktam dűlőre jutni, annyira sok a féle-fajta, legyen szó mákos sütikről, csokoládékról, borokról, filmekről, zenékről… stb, nehéz dolog a favorit megnevezése mindig. Könyvek esetében meg pláne: jelenleg minimum top50-es e kategóriám, ezen belül gyakran változik a sorrend, ráadásul folyamatos a „tagfelvétel” is.
A Haláltánc most éppen azért lett dobogós, mert a hetek óta tartó, múltban kószálós, városnézős, kedélyesen borozgatós-csipegetős hangulatomhoz ez illik leginkább. (A címe meglehetősen vészjósló, de annyira azért nem borongós a könyv.) Ráadásul szerzőjét is nagyon szeretem, csaknem mindent beszereztem már tőle, mi kapható.
Bächer Iván jártas a múltbéli dolgokban. Ifjabb korában gimnáziumi történelem tanárként praktizált, aztán szerkesztőségi ember lett… meg író, hobbi szakács, zongorista, kulturkocsmás, kutyagazda, vidéki, zónázó, Budapestre visszatérő, városkutató, utazgató – élményeiről szisztematikusan számot is ad egy-egy tárcában, könyvben.

Számomra legkedvesebb írásai a családregények - a „Gold Saga” -, saját famíliájának, a Goldoknak, a Maloveczeknek és a Romlakyaknak kónikája. A Haláltánc e sorban a 3. kötet, a szülők regénye, a Kutya Mandovszky és a Rötúr a nagyszülők, dédek és szépek története. Egyik sem csupán az a klasszikus „papa&mama&gyerekek éltek, haltak”-fajta. Valódi korrajz mind: várostörténet, történelem, kultúrtörténet, gasztronómia – vegyítve a régi vágású, még abból a „mindennekdacáraelszántanjóbanrosszbanegyütt”-típusból való Goldok, Maloveczek és Romlakyak apró-cseprő dolgaival.

„Furcsa dolog ez is, a meglátás. Amikor az ember meglát valakit. Amikor először látja meg azt, aki abban a pillanatban még idegen egészen. Furcsa dolog ez. Annyi embert lát az ember. De egészen más meglátni valakit, aki nélkül pár hét múlva már nem leszünk elképzelhetőek, és nem leszünk azok pár hónap, pár év, pár évtized elteltével sem, olyan embert meglátni először, akivel aztán végigcsináljuk az egészet, mindennek dacára, mert az egészet együtt végigcsinálni csak mindennek dacára lehet…” (részlet)