2010. május 2., vasárnap

Krumpli habbal (I.)

Az én nagypapám egy igazi, régi kertész-dinasztia leszármazottja. Némi jó indulattal igazán belátható, hogy akkor én is, még ha csak címzetesen is, mert gyakorlatban, mindeddig még nem sokat bizonyítottam. A papám viszont bőven. Az egyik első fényképén, lehetett vagy 1 éves, szépen felöltöztetve, fehér ruhácskában, fehér sipkában, fehér cipőcskében – tüchtig, ahogy akkor illet - egy melegház közepén trónol, picit elveszetten a nagy hortenzia rengetegben. Ez 1932 tájékán volt még. Mire egy szem gyerekként átvehette volna a stafétát, már nem volt kertészet, nem voltak üvegházak, csak egy irdatlan hosszú kert a ház végében, egy kisebb földdarab a Gyöngyös mentén, a Malomréten és még egy szalagnyi a gencsi „hegyen”, a Szentkúton.
Ezt kellett ellátni.
A kert veteményesként működött (saláta, sóska, spenót, répa, karalábé, káposzta, paradicsom, paprika, uborka, borsó, bab, virágok… meg ami még a kertekben szokásos), szépen felparcellázva, felszántva, boronálva, bevetve. A malomréten volt a krumpliföld, a hegyen pedig a szőlő. Jó időben, rossz időben, papi e három hely között forgott, biciklivel járta a „gazdaságot”. (Arrafelé a bicikli az alap, sima a terep, csak teker meg gurul az ember, semmi erőlködés, ha a „hegyre” megy, még akkor se.)
A birtok, ugyan messze nem volt akkora, és nem is olyan, mint még a háború előtti időkben, de ahhoz azért méretes, hogy kicsi és nagy, családilag, benne munkálkodjék szabad idejében. A munkaszüneti napok, állami ünnepek bónusz adományként jöttek mindig. A majális leginkább a krumpli jegyében telt. (Bálint gazda is azt írja honlapján, hogy annak elvetésével ilyentájt kell bíbelődni – mert utána néztem azért, hogy biztosan jól emlékszem-e a részletekre.) Az ültetés és szedés napját leszámítva, viszont – vagy bosszúból, éppen ezért –, a krumpli, nálunk, más ünnepnapokon nem nagyon rúghatott labdába, még vasárnap sem. Max az újkrumpli, de annak idénye tiszavirág életű, sajnos.

Az egyszerűen csak lekrumplizott burgonya igen impozáns, immáron 7000 éves életúttal büszkélkedhet. A Titicaca-tó környékén indult karrierje, és pár ezer év leforgása alatt odáig vitte, hogy nevét még imába is foglalták, az inkák egyenesen istenítették. Európába a hódítások idején, a kincses rakományokhoz csapva érkezett, csak úgy, mellékesen. A Pizzaro csapatához tartozó Gonzalo Jiménez de Quesada suvasztott be pár gumót a rakományba, hátha jó lesz még valamire. Mivel nagyon hasonlított a szarvasgombára, tartuffo-nak nevezte el, állítólag innen is ered a krumpli német neve, Kartoffel. A magyar „krumpli” szó viszont a szintén németes Krumbieren - görbe körte – szóból jön, de ez is csak állítólag. (A krumplin kívül ez a de Quesada, akarva akaratlan, mást is letett a nagy kultúrtörténeti asztalra. Irodalmi berkekben az a hír járja, hogy Cervantes egyenesen róla mintázta szélmalomharcos Don Quijotejának alakját.)

A krumpli belépője a királyi udvarokba elég balul sült el. Az volt a gond, hogy receptúrát már nem importáltak a növény mellé, így gőze nem volt senkinek, mit is kéne vele kezdeni. Egy anekdota szerint, az entrée egész pontosan úgy történt, hogy az újvilági kincsek bemutatásakor, szépséges cserepekben, felvonultatták a krumplit is, hogy ez mekkora találmány, ezen él az összes indián, ha ez van, nincs több éhínség.
Az udvari népség el is kezdte gusztálni, levelét, termését csipegetni, aminek persze rossz vége lett hamar, gyomorfájás, rosszullét, egyéb bántalmak. Lincshangulat alakult ki a krumpliscserepek körül, mígnem valaki fogta, és mérgében bevágta az egészet, cakkom-pakk a parázsló kandallóba. Ekkor picit megnyugodott a vendégsereg (jól megmutatták ennek a krumplinak), s mustrálgatta tovább a hazahozott kincseket. Fél óra elteltével egyre finomabb illatok lengték be a termet, nyújtogatta a nyakát, szimatolgatott mindenki, vajon honnan jöhet. Hát a kandallóból. Kikapták gyorsan, ami még a növényből megmaradt, a forró gumókat, s finom illatán felbátorodva adtak egy újabb esélyt a burgonyának.
Innentől kezdve a krumplinak nyert ügye volt, de csak majdnem, elméletben…

(Folytatása következik hamarost, a krumpli további viszontagságairól, meghurcoltatásáról és diadalútjáról.)

a kép pedig innen van:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEE1DEHSBM6_qbKEfg-_NrWS63ungeS4ULFIgkYiSQsQ_cqlNRRnK4N7aa-w6MDCDs2wgyEKeCRuHHp0s0Wxtbv3UdjpMhWYLnclNtrFKvSfRWb0dcnRYuPVTuYa5FOca9nY-V2g9zUbH4/s400/POTATO+I_main.jpg

1 megjegyzés:

  1. Ez a krumplis történet (is)zseniális: Most már azt is tudom miért, talán mert közöm van hozzá. Úgy van ez, mint amikor pici leányka voltál, alig nagyobb, mint most Dorottya - úgy meséltem Neked, hogy az rólad szóljon. Nem volt nehéz, mert mindig történt valami, de főleg azért mert láttam a figyelmet, az érdeklődést az arcodon, hogy a gondolataid velem együtt élik át újra és újra a történeteket. Köszönet érte. Azt kérem folytasd, így ilyen kedvesen, szépen, bölcsen.

    VálaszTörlés