Réges régen megalapozott, jól működő és meghitt viszonyt tartok fenn koronás és korona közeli főkkel, hercegkisasszonyokkal, királylányokkal.A 7-8 éven át, heti rendszerességgel tett látogatások a keszthelyi Festetics-kastélyban masszív nyomott hagynának bárki világképén (pláne, ha az illető éppen egy 1 és 8 év között mozgó lánygyerek ekkor). A királylányos bagázshoz szívbaj nélkül hozzá szoktam csapni a manókat, tündéreket is, mert az én fejemben egyre megy, nálunk úgyis csak könyvekben és mesékben fordulhatnak elő. ( A mai hús-vér királyfik és királylányok nem igazán érdekelnek, azokhoz nem kell semmi fantázia, vannak és kész. És még csak nem is lovon közlekednek.) Rendíthetetlen gyűjtöm is a szép tündéres, királylányos és tündérkirálylányos mesekönyveket (Szegedi Katalin az abszolút kedvenc) és történeteket. Mindezek után, mikor azt láttam valahol, hogy „a zöld tündér”, még jó, hogy felkaptam fejem… ír népmesék, Grimm-testvérek, Lázár Ervin meg hasonlók… hmm...
Pedig a zöld tündér, az valami teljesen más, az nem is igazi tündér… inkább lidérc, ha már. A zöld tündér az az abszint maga. De nem ám a mai, lightos fajta, hanem a régi, az echte abszint, fehér ürömből - irdatlan, 50% feletti - alkoholtartalommal, ami ölt, butított, nyomorba döntött, de jó múzsa lévén homlokon is csókolt, mégpedig tisztességgel. Amit ma mérnek vagy (szuvenír) portékaként kínálnak, már csak egy karcsúsított verziói, halovány árnyékai az egykori „kult-italnak”. A nagybetűs lélek az, mi elszállt belőle, még ha ízre, színre sikerült is kikeverni ugyanazt a rémesen keserű egyveleget.
Az abszint „testét” adó fehér ürmömöt már az ókori egyiptomiak, görögök is ismerték, füveskönyvükben a létező legkeserűbb növényként jegyezték - neve is innen ered: absinthosz = keserű -, és előszeretettel használták gyógyításra. A középkori szerzetesek nálunk is hasonló céllal termesztették aztán kolostorkertjeikben: étvágygerjesztő, görcsoldó, reuma elleni illóolajokat, gyógyteákat, csodaelixíreket kotyvasztottak belőle.
Magának a likőrnek a pályafutása és tömegtermelése a XVIII. század vége felé kezdődött. Az első üzemet egy Henri-Louis Pernod nevezetű úriember alapította, amolyan kis családi vállalkozásként, a francia Pontarlier városkában. ( De az itóka igazándiból nem az ő fejlesztése volt, hanem egy svájci illetőségű hölgyeményé, bizonyos Madame Henriod-é, aki még 1769-ben „Bon Extrait d'Absinthe” néven kezdte el hirdetni kutyulmányát. Tőle vette aztán át Pernod a receptúrát, amit titkosított is izibe’, biztos, ami biztos.)
Alig 100 esztendő leforgása alatt a kezdeti 400 literről 100 000 literre nőtt az abszintgyárak éves termelése. Az ital „népszerűsítésében”, akarva-akaratlanul, oroszlánszerepe volt a katonaságnak, ahol a harci kedv fokozására szinte kötelező jelleggel írták elő a napi egy adag abszintot. Aki csak a seregben szolgált, ideje letelte után már megbízható abszintfogyasztóként térhetett vissza a békés polgári valóba.
Naná, hogy fellendült a piac!
Ráadásul a XIX. század elején a sorozatos rossz szőlőtermés miatt a borárak az egeket verték, hát kellett valami hatékony alternatíva. Az abszint pedig bejött a népnek nagyon. Míg az angolok délutánonként decensen teát kortyolgattak, a franciák elszántan abszintoztak. 17 órakor az utcák elcsitultak, kiürültek, ez volt a „zöld óra” ideje.
Renoméjára valamit is adó lélek ilyentájt ott ücsörgött a zöld italt mérő műintézmények valamelyikében – volt belőlük bőven, csak Párizsban vagy 33ezer. A méregerős ital nem csupán jól fejbe kólintotta kedves fogyasztóját, de olyan víziókat, hallucinációkat is produkálni tudott, amiknek méltán örvendhetett az, ki csak a múzsára várt. Ezért aztán, művészember, ha jót akart (értsd: jó művet), napi egy pohárnál meg nem állt. Charles Baudelaire napi rutinjához hozzá tartozott a 10-12 pohár, Toulouse-Lautrec-ről a rossznyelvek azt susogták, minden képe egy-egy abszintmámor eredménye, de Manet, Van Gogh, Verlaine, Rimbaud, Oscar Wilde, Hemingway, Picasso meg tulajdonképpen szinte mindenki, ki ekkor élt, mozgott és alkotott, gyakran élt vele. Az abszintfogyasztás ideológiájának lényege (zanzásítva): az italnak köszönhetően a művészi lélek végre sikerrel szabadul az őt gúzsba kötő gátlásoktól, szabadon szárnyalhat az alkotó fantázia, s ebből a szörnyűséges komposztból fakad ki/szökken szárba/bomlik virágba/kel életre/születik újjá stb. a művészi lélek IGAZ MŰVÉSZETe…
(… történetünknek itt még közel s távol sincs vége, újabb, idegfeszítő izgalmakban és fordulatokban gazdag folytatása következik… hamarost…)
a van Gogh kép pedig innen van:
http://www.theintellectualdevotional.com/blog/wp-content/uploads/2007/11/van-gogh-still-life-with-absinthe.jpg
"Amit ma mérnek vagy (szuvenír) portékaként kínálnak, már csak egy karcsúsított verziói, halovány árnyékai az egykori „kult-italnak”."
VálaszTörlésIlyen változat igazából nem létezik, ez csak marketingszöveg. Ma is ugyanaz a 3 változat kapható, ami 100 éve: van valódi (amiről kiderült, hogy nem is mérgező, drognak pedig csak az utókor kiáltotta ki), aztán van illóolajokból kevert utánzat, és van festékből és aromából pancsolt szemét.
Ebből Magyarországon szinte csak a 3. kategóriát lehet kapni – igaz külföldön sem épp ritka – épp ezért kell hozzá terjeszteni a "karcsúsított változat" legendáját.
Sokkal inkább a kettő között. A tujon nevű összetevőjét korlátozták le az EUs szabályozásoknak megfelelően, de kb 5-10 ezer forintért már a majdnem echte zöld varázst kaphatsz (külföldön, főleg). De pl. Amerikában tényleg csak ételfestékkel színezett és valami vacakkal ízesített olcsó szeszt kaphatsz (hivatalosan).
VálaszTörlésEz a „lekorlátozósdi” nem egészen így volt, ugyanis többet engedélyeztek a 100 évvel ezelőtti átlagnál. Az EU '88-ban megállapított egy egészségre ártalmatlan tujon-maximumot, mert néhány tagállam tiltotta az abszintot, illetve az üröm- vagy tujontartalmú italokat, és ez akadályozta a jogharmonizációt. Csakhogy ez a maximum több lett, mint a századfordulós abszint korábban (helyesen) becsült átlagos tujontartalma, ezért a „szakértők” feltételezték, hogy akkor biztosan sokkal több volt benne, mert különben nem lehetett volna semmiféle mérgező vagy egyéb hatása (az eszükbe sem jutott, hogy talán tényleg nem volt neki...)
TörlésA mai legjobb abszintok ugyanabból és ugyanúgy készülnek, és ugyanazt tartalmazzák, mint 100 éve. Ezek 10 ezernél kezdődnek, de sajnos a rossz abszintokat sem adják oda olcsóbban – 10 alatt semmiféle abszint nincsen, csak rossz hamisítvány.
Az USÁ-ban csak a tujontartalmat korlátozzák erősebben (ami nem gátolja az abszintgyártást, mivel a Századforduló legjobb márkái is gyakran voltak többé-kevésbé tujonmentesek). Az értelfestékes, abszintra nem hasonlító pancsolmányok pont Európában a legelterjedtebbek. Az USÁ-ban készülő márkák többsége minőségi, természetes, hagyományos abszint – ide az EU-s abszintpiac csak jó pár év múlva fog eljutni, vagy talán sose.