Vendéglátó, vendégjáró idők jártak mostan. Ünnepekkor már csak így van ez! Szerintem a több napos fiesták után is dukálna egy rövidebb böjtöcske, mert igaz ugyan, hogy Karácsony és Húsvét előtt is mérték tart az ember napokon, heteken át, na de aztán!!! Az öröm tömény 3 napja alatt annyi süteményes tálat, levest, sültet, tortát kell tesztelnie, hogy egy hétre előre le is tudhatná az étkezés gondját. (Persze, nem tudja.) Minden háznak megvannak a maga specialitásai, az ilyenkor szokásos kínálnivalói. Nagymamám, ha ünnep van, jászberényit tekercsel, islert karikáz és zsebrót süt. Nálunk már csak így járja: zsebró. Van, hol zserbót sütnek, pontosan kimért hozzávalókkal, a receptúrát követve szigorúan. Az én mamám 60 év rutinjával „gondulom” szerint süt-főz: hol így sikerül, hol úgy, de rosszul… sose!A zsebró! Én ugyan jobb szerettem, ha inkább hatlapos vagy kókuszos csiga/tekercs volt helyette, mellette, de azt elismerem, hogy a házi lekvárral és házi dióval gazdagon megpakolt, csillogó csokoládémázas sütemény tényleg ünnepélyes jelenség.
Ha valami, akkor a zsebró-zserbó igazi hungaricum. Ugyan kitalálója, névadója, Gerbeaud Emil, nem volt echte hazai, de ezt idővel pótolta, megmagyarosult. A XIX. század derekán, az akkortájt még francia fennhatóság alá tartozó Genfben született. De a zserbó-történet igazából nem is Gerbeaud-val, hanem Kugler Henrikkel kezdődött, éppen akkortájt, mikor Genfben világra jött a kis Emil. A Kugler név mellet már csak azért sem lehet szó nélkül elmenni, mert irodalmi dokumentáció is van róla, meglehet, több is akár, de József Attilától biztosan: "... Jó ruhába járni kelni,/ S öt forintér kuglert venni..."
Kugler Henrik egy három nemzedékre visszamenően cukrászkodó soproni család igencsak ambiciózus sarja volt. Legénykorában keresztül-kasul bejárta Európát, hogy tökéletesítse, mesteri módon kitanulja famíliája mesterségét. 1858-ban nyitotta meg cukrászatát a mai József Nádor téren. Üzlete a kuriózumok tárháza volt, a korabeli sajtó így méltatta: "Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni." Kugler kínálata, újdonságai úttörőnek számítottak Pest-Budán akkortájt: nála lehetett először az üzlet elé kitett asztaloknál fagylaltozni, ő vezette be „a sütemény elvitelre” lehetőségét és csomagolta papírtálcára édességeit. Csokoládés, habos kávéi, likőrjei, cukorbonbonjai, tortái messze földön híresek voltak. És persze a kugler! Ami tulajdonképpen nem más, mint a minyon, ám mivel nálunk a Kuglerben lehetett kapni először, a nép átkeresztelte, így legalább volt értelme… Szépen ment az üzlet, 1870-ben át is költözött mai helyére, az akkori Gizella térre. Kugler Henrik búsult mégis sokat, mert senki méltó nem akadt, ki a boltot továbbvinné, míg meg nem jelent a színen Gerbeaud Emil.
A genfi fiú 28 évesen, Párizsban találkozott a mi Kugler Henrikünkkel, s az ő invitálására jött aztán Budapestre. Alig 30 évesen, 1884-ben vette át a régi Kugler-mai Gerbeaud vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, számtalan újítást vezetett be ő is. A családi üzletet gépesítette, családias üzemmé alakította. A századfordulóra már vagy százötvenen sürögtek-forogtak a keze alatt, rengetegen közülük külföldről érkeztek, csak hogy együtt dolgozhassanak a nagy Gerbeaud-val. Csokoládémester (chocolatier) lévén – nem mellékesen egy csokoládégyáros leányát vette feleségül anno – szívesen kísérletezett különféle csokoládés desszertekkel, ő készített Magyarországon először macskanyelvet, bonbonmeggyet. Kínált még vajas-, párizsi- és más különleges krémeket, csemegecukorkákból és teasüteményekből száz meg százfélét. Nagy gondot fordított az igényes tálalásra, csomagolásra, saját maga tervezte dobozkákban lehetett hazavinni édességeit. Igen kényes volt mind a kiszolgálás, mind pedig a felszolgálásra szántak minőségére, volt, hogy saját maga zúzta szét tenyérrel a minyonokat, ha azok színének árnyalata nem egyezett elképzelésével.
A cukrászda mai formáját az 1910-es felújítás során kapta, a belső tér kialakítását Darilek Henrik, a kor jeles iparművésze tervezte: a XIV. Lajos korabeli stukkós mennyezetet Mária Terézia idejében divatos csillárokkal és falikarokkal ötvözte, a már meglévő, csavart lábú asztalok mellé, a párizsi világkiállításról szecessziós bútorokat hozatott. Az akkori újságok híradásai szerint a cukrászda még az I. világháború borongós éveiben is igazi kis nyugalom szigeteként működött. Gerbeaud Emil éppen csak túlélte a háborút. 1919-es halála után felesége vette át az üzlet irányítását és tette dolgát egészen 1940-ig. Nem volt férfiember, ki megörökölhette volna a boltot, és hosszú távon nem is boldogulhatott volna vele. A cukrászda 1948-tól 1984-ig Vörösmarty néven futott, csak majd negyven év elteltével lett ismét Gerbeaud a "zserbó".
a kép pedig innen van:
Ha valami, akkor a zsebró-zserbó igazi hungaricum. Ugyan kitalálója, névadója, Gerbeaud Emil, nem volt echte hazai, de ezt idővel pótolta, megmagyarosult. A XIX. század derekán, az akkortájt még francia fennhatóság alá tartozó Genfben született. De a zserbó-történet igazából nem is Gerbeaud-val, hanem Kugler Henrikkel kezdődött, éppen akkortájt, mikor Genfben világra jött a kis Emil. A Kugler név mellet már csak azért sem lehet szó nélkül elmenni, mert irodalmi dokumentáció is van róla, meglehet, több is akár, de József Attilától biztosan: "... Jó ruhába járni kelni,/ S öt forintér kuglert venni..."
Kugler Henrik egy három nemzedékre visszamenően cukrászkodó soproni család igencsak ambiciózus sarja volt. Legénykorában keresztül-kasul bejárta Európát, hogy tökéletesítse, mesteri módon kitanulja famíliája mesterségét. 1858-ban nyitotta meg cukrászatát a mai József Nádor téren. Üzlete a kuriózumok tárháza volt, a korabeli sajtó így méltatta: "Máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitűnőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni." Kugler kínálata, újdonságai úttörőnek számítottak Pest-Budán akkortájt: nála lehetett először az üzlet elé kitett asztaloknál fagylaltozni, ő vezette be „a sütemény elvitelre” lehetőségét és csomagolta papírtálcára édességeit. Csokoládés, habos kávéi, likőrjei, cukorbonbonjai, tortái messze földön híresek voltak. És persze a kugler! Ami tulajdonképpen nem más, mint a minyon, ám mivel nálunk a Kuglerben lehetett kapni először, a nép átkeresztelte, így legalább volt értelme… Szépen ment az üzlet, 1870-ben át is költözött mai helyére, az akkori Gizella térre. Kugler Henrik búsult mégis sokat, mert senki méltó nem akadt, ki a boltot továbbvinné, míg meg nem jelent a színen Gerbeaud Emil.
A genfi fiú 28 évesen, Párizsban találkozott a mi Kugler Henrikünkkel, s az ő invitálására jött aztán Budapestre. Alig 30 évesen, 1884-ben vette át a régi Kugler-mai Gerbeaud vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, számtalan újítást vezetett be ő is. A családi üzletet gépesítette, családias üzemmé alakította. A századfordulóra már vagy százötvenen sürögtek-forogtak a keze alatt, rengetegen közülük külföldről érkeztek, csak hogy együtt dolgozhassanak a nagy Gerbeaud-val. Csokoládémester (chocolatier) lévén – nem mellékesen egy csokoládégyáros leányát vette feleségül anno – szívesen kísérletezett különféle csokoládés desszertekkel, ő készített Magyarországon először macskanyelvet, bonbonmeggyet. Kínált még vajas-, párizsi- és más különleges krémeket, csemegecukorkákból és teasüteményekből száz meg százfélét. Nagy gondot fordított az igényes tálalásra, csomagolásra, saját maga tervezte dobozkákban lehetett hazavinni édességeit. Igen kényes volt mind a kiszolgálás, mind pedig a felszolgálásra szántak minőségére, volt, hogy saját maga zúzta szét tenyérrel a minyonokat, ha azok színének árnyalata nem egyezett elképzelésével.
A cukrászda mai formáját az 1910-es felújítás során kapta, a belső tér kialakítását Darilek Henrik, a kor jeles iparművésze tervezte: a XIV. Lajos korabeli stukkós mennyezetet Mária Terézia idejében divatos csillárokkal és falikarokkal ötvözte, a már meglévő, csavart lábú asztalok mellé, a párizsi világkiállításról szecessziós bútorokat hozatott. Az akkori újságok híradásai szerint a cukrászda még az I. világháború borongós éveiben is igazi kis nyugalom szigeteként működött. Gerbeaud Emil éppen csak túlélte a háborút. 1919-es halála után felesége vette át az üzlet irányítását és tette dolgát egészen 1940-ig. Nem volt férfiember, ki megörökölhette volna a boltot, és hosszú távon nem is boldogulhatott volna vele. A cukrászda 1948-tól 1984-ig Vörösmarty néven futott, csak majd negyven év elteltével lett ismét Gerbeaud a "zserbó".
a kép pedig innen van:
Kata igazad van, a zsebró az csak zsebró marad!
VálaszTörlésMert a mami zsebrója a mami zsebrója!!!!!!!! :)
puszil Zsófi Ági
Kedves Zsófika és Ágika én is puszillak titeket!
VálaszTörlésMég jó hogy kötözködsz mikor azt írta idézem : "Ha valami, akkor a zsebró-zserbó igazi hungaricum" Jól látható hogy a második már helyesen van írva. És igen láttam hogy talán még 2-szer zsebró van írva. Azért a mosolygós smileyt és a felkiáltójeleket nem hagyom le én sem!!!!!!! :)
Puszil Gábor
Kedves Gábor!
VálaszTörlésÁgi és Zsófi szintén a nagymamám "zsebróját" eszi valamennyi családi ünnepen, így ne vedd kérlek rossz néven bejegyzésük, semmiképpen sem a kötözködés szól belőlük.
Jól esett, hogy írtál, örülök, hogy olvastad írásom:)
Kata