Bastille, Versailles, Tuileriák, Marie Antoinette, kenyér vs. kalács, La Fayette, Mars mező, girondiak és jakobinusok (Robespierre, Danton, Saint Just, Marat), guillotine, alkotmány, Charlott Corday, guillotine (megint), terror, brumaire… Címszavakban a francia forradalom. Tíz év non-stop kesze-kuszaság.Szívesen kihagytam volna anno a gimnáziumi tanmenetből: vagy 4 fejezeten át (15-20 oldal akkor még rengetegnek tűnt) ment a csetepaté, hozzá nevek és dátumok tömkelege. Semmi anekdota, semmi sztorizgatás, csak vér, vér és nyaktilolt fejek. Kinek kellett ez?!
Pedig kellett, mert Franciaországban “A NAGY FRANCIA FORRADALOM” - és következményei (nagyvonalúan kezelve tért és időt, így idecsapva Napóleont is) - egy vadiúj időszámítás kezdete, sok tekintetben az origó az ország történetében: jogok, oktatás, lehetőségek (elvben) mindenkinek. És hozzá macaron! Ez a csilli-villi, apró, kerek, krémmel töltött sütemény. Na jó, van ebben némi szenzációhajsza, hisz' itt-ott sütötték, ropogtatták már e kekszet korábban is, de csakis a titkok tudói, a kiváltásgosok, a köznépnek nem nagyon jutott. Majd jött 1789. július 14. és fordított a világ menetén - e téren is.
Történt ugyanis, hogy a fejpotyogós időkben, Nancy városában, két bencés apáca, Marguerite és Marie-Elisabeth nővér kénytelen voltak menedéket keresni, hol meghúzhatnák magukat, míg a kaotikus napok el nem múlnak. Ám a koszt és kvártély nem volt ingyen, ezért aztán nagyüzemi macaronsütésbe fogtak, hogy némi pénzmaghoz jussanak. Hamarosan az egész városban híre ment a “macaron nővéreknek” és ínycsiklandó süteményeiknek.
A macaron divat lett.
Alig pár évtized leforgása alatt már macaront nassolt uzsonnakor minden elegántos francia. Holott látszatra nem volt benne semmi extra, a “forradalmi” verzió csupán egy szimpla kis korongocskából állt, nem volt még se színe, se krémje. A “szendvics” formát a XX. század elején ötlötte ki a nagyhírű Ladurée cukrász kuzinja, Pierre Desfontaines. A színek meg már jöttek maguktól: pisztáciazöld, szilvakék, lazacpiros, citromsárga, kávébarna, fahéj, okker, fehér vagy éppen fekete - bármilyen szín bármilyen árnyalata előfordulhat.
Pedig kellett, mert Franciaországban “A NAGY FRANCIA FORRADALOM” - és következményei (nagyvonalúan kezelve tért és időt, így idecsapva Napóleont is) - egy vadiúj időszámítás kezdete, sok tekintetben az origó az ország történetében: jogok, oktatás, lehetőségek (elvben) mindenkinek. És hozzá macaron! Ez a csilli-villi, apró, kerek, krémmel töltött sütemény. Na jó, van ebben némi szenzációhajsza, hisz' itt-ott sütötték, ropogtatták már e kekszet korábban is, de csakis a titkok tudói, a kiváltásgosok, a köznépnek nem nagyon jutott. Majd jött 1789. július 14. és fordított a világ menetén - e téren is.
Történt ugyanis, hogy a fejpotyogós időkben, Nancy városában, két bencés apáca, Marguerite és Marie-Elisabeth nővér kénytelen voltak menedéket keresni, hol meghúzhatnák magukat, míg a kaotikus napok el nem múlnak. Ám a koszt és kvártély nem volt ingyen, ezért aztán nagyüzemi macaronsütésbe fogtak, hogy némi pénzmaghoz jussanak. Hamarosan az egész városban híre ment a “macaron nővéreknek” és ínycsiklandó süteményeiknek.
A macaron divat lett.
Alig pár évtized leforgása alatt már macaront nassolt uzsonnakor minden elegántos francia. Holott látszatra nem volt benne semmi extra, a “forradalmi” verzió csupán egy szimpla kis korongocskából állt, nem volt még se színe, se krémje. A “szendvics” formát a XX. század elején ötlötte ki a nagyhírű Ladurée cukrász kuzinja, Pierre Desfontaines. A színek meg már jöttek maguktól: pisztáciazöld, szilvakék, lazacpiros, citromsárga, kávébarna, fahéj, okker, fehér vagy éppen fekete - bármilyen szín bármilyen árnyalata előfordulhat.
A francia nemzeti édesség nagyjából annyira francia, mint amennyire magyar találmány a vöröshagyma. A macaron úgy jutott el Franciaországba, ahogy hozzánk a hagyma… Cherchez la femme!
A majdani II. Henrik felesége, Medici Katalin, 1533-ban, Itáliát hátrahagyva, stafírungként, magával hozta kedvenc szakácsát is frankhonba. A dinasztikus frigyek mindig sok újdonságot hoztak a konyhára, így került be a francia aprósütemények repertoárjába az olasz amaretti, amiből idővel francia macaron lett. Az elgondolás ugyanaz (tojásfehérje, cukor és mandula elegye ropogósra sütve), csak az utóbbival picit több a pepecs és a flanc.
Ha Katalin hozadéka csak ennyi lett volna, ma szép emlékű királynéként élne a francia köztudatban. Belevaló intrika volt a nő, és, szerintem, a macaron-pr inkább nem is említi egy lapon nevük.
Katalin 1519-ben, Firenzében látta meg a napvilágot, és szinte azonmód árva lett: születése után 1-2 héttel anyja, majd apja is meghalt. Gyámban nem volt hiány, a Medici-család sarjaként nem akármilyen rokonsággal büszkélkedhetett. Ez egyben azzal is járt, hogy diplomácia ügyletek intézésekor egy-egy Medici-gyerek kiváló cserealap lehetett. Nagybátyja, II. Kelemen pápa tüchtig kis reneszánsz menyecskét neveltetett belőle, s mikor idejét látta, hozzáadta a francia király, I. Ferenc, másodszülött fiához, Orleans-i Henrikhez.
Sajna, Henrik szívét ekkorra már a nálánál húsz évvel idősebb, de lankadatlan gyönyörűséges Diane de Poitiers bitorolta. Miután 1536-ban az alig húsz esztendős trónörökös meghalt, öccse, Henrik lett a korona várományosa. Katalin meg stresszelhetett innentől rendesen, mert utódot kellett produkálni, nem volt mese. Ez több mint tíz esztendeig nem jött össze. Szegényke, kétségbeesésében már minden furmányt bevetett: imát, papot, vajákost, csodakencét, varázsfürdőt, mágikus diétát... Végül aztán arra jutott, a legegyszerűbb, ha úgy csinál mindent, mint férjura kedvenc szeretője. Hitvesi ágyuk fölé, a mennyezetbe, egy lyukat fúratott, s könnypotyogtatások közepette onnan figyelte ki Henrik és Diane ténykedését. A módszer bevált, hamarost gyermek született, akit a rákövetkező években még másik kilenc követett. A szülésen kívül más dolga nem is volt Katalinnak, holott igénye lett volna rá, de férje bizalmasa és legfőbb tanácsosa Diane volt, olyannyira, hogy még a diplomáciai leveleket is közösen szignálták: Henri/Diana…
Katalinnál lassan telt a pohár, s mikor a király egy lovagi tornán, 1559-ben megsebesült, majd rá 10 napra meghalt, a kiskorú uralkodó mellé régensnek kinevezve végre nyeregben érezhette magát. Innentől fogva 30 évig, tulajdonképpen, ő uralkodott. Igaz, három fiát is a francia trónra ültethette, és aztán majd egytől-egyig el is temette. Politikai ténykedése boszorkányos volt, a caesari oszd meg és uralkodj! elvet vallva lavírozgatott a különféle csoportosulások között és próbált úrrá lenni a keresztények és a protestáns hugenották csatározásain. Ez hol így, hol úgy sikerült. Mindenesetre, a lánya Margit és a protestáns Navarrai Henrik esküvőjét követő Szent Bertalan-éji akciózás (az ünnepelni jött protestánsok lemészárlása) nem tett túl jót renoméjának. Utána még eléldegélt vagy 17 évig, de már állandó rettegésben a bosszús hugenottáktól. 1589 januárjában halt meg, pár hónappal fia, III. Henrik előtt.
Katalinnál lassan telt a pohár, s mikor a király egy lovagi tornán, 1559-ben megsebesült, majd rá 10 napra meghalt, a kiskorú uralkodó mellé régensnek kinevezve végre nyeregben érezhette magát. Innentől fogva 30 évig, tulajdonképpen, ő uralkodott. Igaz, három fiát is a francia trónra ültethette, és aztán majd egytől-egyig el is temette. Politikai ténykedése boszorkányos volt, a caesari oszd meg és uralkodj! elvet vallva lavírozgatott a különféle csoportosulások között és próbált úrrá lenni a keresztények és a protestáns hugenották csatározásain. Ez hol így, hol úgy sikerült. Mindenesetre, a lánya Margit és a protestáns Navarrai Henrik esküvőjét követő Szent Bertalan-éji akciózás (az ünnepelni jött protestánsok lemészárlása) nem tett túl jót renoméjának. Utána még eléldegélt vagy 17 évig, de már állandó rettegésben a bosszús hugenottáktól. 1589 januárjában halt meg, pár hónappal fia, III. Henrik előtt.
Több egyenes ági örökös nem lévén a Valois-családban, a sógor, Navarrai Henrik léphetett a trónra (aki szintén nem volt akárki fia, Capet-gyerekként IX. Szent Lajos vére csörgedezett ereiben). Ő végre pontot tett a vallási harcok végére: a további csetepaték elkerülése érdekében inkább megkeresztelkedett, deklarálva, hogy “Párizs megér egy misét!” és leállította a vallásüldözéseket. Szerették is nagyon alattvalói, de aztán őt is megmerényelték, mint annyi más utódját és elődjét.
Mindez, persze, már teljességgel indifferens a macaron-történet szempontjából... de azért nem árt, ha tudja az ember, micsoda történelmi drámák sorjáznak eme ártatlannak tetsző, pille kis sütemény curriculum vitae-jében.
Mindez, persze, már teljességgel indifferens a macaron-történet szempontjából... de azért nem árt, ha tudja az ember, micsoda történelmi drámák sorjáznak eme ártatlannak tetsző, pille kis sütemény curriculum vitae-jében.
Így egye, ki süti, veszi.
a kép pedig innen van:
http://thefoodfairy.files.wordpress.com/2009/12/macaron_lg.jpg
http://thefoodfairy.files.wordpress.com/2009/12/macaron_lg.jpg
